Honnan ered a magyarok közkedvelt és világszerte ismert néptánca a csárdás? Van-e köze,
s ha igen, hogyan kapcsolódik a gyöngyösi Angyal Csárda épületéhez? Kivel járta az
egykori „kapás legények táncát” Orzcy István s hogyan tette szalonképessé a legnagyobb
magyar, Széchenyi István? Következzen, amit biztosan tudhatunk a kutatásokból…
Külön köszönet Novák Ferencnek!
Novák Ferenc: a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas
magyar koreográfus, rendező, etnográfus, érdemes művésze. Az amszterdami Nemzetközi
Táncszínház koreográfus-rendezője, 1983-tól a Honvéd Együttes művészeti igazgatója.
Írásos történelmi dokumentumok bizonyítják, hogy a „gyöngyösi kapás legények táncza”,
Gyöngyöshöz kötődik, eredete Gyöngyös környéki gyökerekre vezethető vissza. Ez az a tánc,
amely csárdás néven vonult be a magyar zenetörténetbe – mindezt Novák Ferenc koreográfus,
etnográfusként, a tánctörténet és a táncművészet legkiválóbb hazai ismerője is megerősíti,
Pesovár Ernő: A magyar tánctörténet évszázadai című könyvre hivatkozva.
Ebben a kötetben olvasható ugyanis az a történet, miszerint az 1800-as évek derekán egy
újságíró Gyöngyösre látogatva a vidék kapás táncát elnevezte csárdásnak.
A magyar tánckultúra ránk maradt dokumentumai szerint, ahogyan Gyöngyösnek és
környékének, úgy a legtöbb vidéknek, például Kalotaszegnek, Sárköznek vagy a Duna
mentének is megvan a maga tánca, melynek sajátossága, hogy a táncoló nő és férfi
összekapaszkodva járja.
Ezeknek a táncoknak az elnevezése mindaddig eltérő volt, amíg az a bizonyos korabeli
újságíró be nem tért a gyöngyösi csárdába, és el nem nevezte a vidék táncát, a kapás legények
táncát csárdásnak. A történelmi dokumentumok szerint ennek a szemfüles újságírónak
köszönhetjük, hogy miután egy csárdában ismerte meg a számára újdonságnak tetsző táncot,
elnevezte azt csárdásnak, és hírét is vitte neki.
A fellelhető korabeli dokumentumok szerint a gyöngyösi Angyal csárda egy 18. században
épült műemléki épület, melyet Berra Jakab olasz építőmester épített. Funkcióját és
elhelyezkedését tekintve is igaz, hogy az ingatlan eredetileg is csárdának épült, miután egy
nagyon forgalmas országút mellett állt a város szélén, ahol a Gyöngyösön átutazóknak koszt
és kvártély is járt. Na, és persze némi szórakozás – ennek köszönhetjük a ma ismert csárdás
táncunkat, melyet a hagyomány szerint 1839-ben a Nemzeti Kaszinó bálján ismerte meg
először a szélesebb közönség. A „gyöngyösi kapások táncát”, ami ekkor meghódította a főúri
tánctermeket is, báró Orczy István és húga, Orczy Elis járta el először, bemutatva és
megismertetve így a csárdással gróf Széchenyi Istvánt is. Ugyanis a bált, ahol a csárdás
„szalonképessé” vált a Magyar Tudományos Akadémiát megalapító Széchenyi, vagy ahogyan
Kossuth Lajos nevezte, „A legnagyobb magyar” által szervezett bálban mutatták be.
Egy írásos emlék visszaemlékezése szerint „Széchenyi István szóvá tette, hogy miért nem
járnak a bálokban magyar táncot is. Mikor felvetették a magyar szólótánc nehézségét,
Széchenyi azt felelte, „nem azt a táncot, az úgynevezett magyar szólót értem és óhajtanám ide
behozni, hanem azt a gyönyörű kedélyes táncot, melyet a mi népünk odakünn a falukon
táncol”. Kérdésére elmondták, hogy a fiatal báró Orczy István „igen jó magyar táncos s
nagyon szépen és népiesen tudja járni a gyöngyösi kapás legények táncát.” Hozzátehetjük,
hogy az Orczy-családnak Gyöngyösön kastélya volt, s báró Orczy István nagybátyja, Orczy
Lőrinc egyébként Heves vármegye országgyűlési követeként működött.
Széchenyi végül meghagyta a zenekarnak, hogy tanulja be a Martinovics-nótát, vagy más,
tánchoz alkalmas magyar nótát, s ez meg is történt, így a következő bálokban már az Orczy
által betanított párok mutatták be az új táncot, amelyet aztán a táncrendbe is felvettek
„csárdás” néven.”
Erre az emlékezetes eseményre több korabeli forrás, illetve számos, a történetet feldolgozó
történelmi cikk szerzője is hivatkozik.
