„…kérésünkre és közbenjárásomra a héten a táblát elbontják és vissza kapja a Domb az eredeti képét, amit mindannyian szeretünk! Együtt ez is sikerült!” – írja Besze Andrea képviselőjelölt asszony.
Éljen-éljen! Mi a VAGY-nál is üdvözöljük, hogy legalább egyet lebontottak ezekből a borzalmas táblákból. De azért ne feledjük már el, hogy mi is történt valójában!
A képviselőtestület (Besze Andreával együtt) a tavalyi évben plusz 160 millió forintot szavazott meg saját médiabirodalmának, hogy aztán (most) a mi adóforintjainkból kampányolhassanak.
Ebből a pénzből kerültek ki- többek között- a városképet rontó, silány minőségű (néhol balesetveszélyes) táblák, ahol kezdetben „csak” önkormányzati eredménykommunikáció zajlott, de mostanra már nyíltan hirdeti magát a Végh Attila féle szivárványkoalíciós csapat.
A dombiak azonban nem kértek a Harrer Ferenc úti förmedvényből, így a 160 milliót megszavazó Besze Andrea képviselő asszony, maga kezdett el aláírást gyűjteni a lebontás mellett. Ma pedig örömmel jelentette be, hogy együtt ez is sikerült.
Képviselő asszony, mi lett volna, ha nem építik fel a táblákat, mert akkor nem kellett volna aláírást gyűjteni és lebontani se? Persze kíváncsiak lennénk arra is, hogy van-e tulajdonosi hozzájárulásuk, mennyibe került a táblák terveztetése/engedélyeztetése, az anyagköltség, a kihelyezés díja és a plakáttervezés/gyártás/kihelyezés….a MI pénzünkből.


