Segítsen minket, hogy változást érhessünk el Gyöngyösön! Csatlakozzon hozzánk!

Élhetőbb város: Sport

Nagy Attila a VAGY polgármesterjelöltje és az 1. számú választókerület képviselőjelöltje:

„A városi sportkoncepciónak nem úgy kell működnie, hogy a megvalósult fejlesztéseket utólag koncepcióvá gyúrjuk. A koncepció, ahogy a nevében is van -egy több lábon álló-, hosszú távú stratégia, de nem egy utólagosan lejegyzetet kronológia. Sok, tevékeny szereplőnek kell együttműködni, valódi fejlődés, igazi sikerek álljanak. Önkormányzat /sporthoz értő szakemberekkel, gazdasági szakemberek, pályázatfigyelők, egyesületi vezetők, testnevelő tanárok/intézményvezetők, szülők és gyerekek, gyöngyösiek…”

ERŐS BÁZIS A SPORTBAN IS!

  • Sportkerekasztal létrehozása: Élsport, tömegsport és iskolai/óvodai sport tekintetében, konkrét témák mentén kerekasztal beszélgetéseket tervezünk, ahova várjuk az ÖSSZES sportszakembert, pedagógust, akinek javaslata van egy-egy témával kapcsolatban. Véleményüket becsatornázzuk a városi sportkoncepcióba, számítunk előkészítő anyagaikra, adott témákban tanácskozási lehetőséget biztosítunk számukra az önkormányzati munkában.
  • Városi sportreferens: Az önkormányzatnak olyan szakembert kell alkalmaznia, akit valós feladatokkal bíz meg, döntési kompetenciákkal ruház fel, és aki az eredmények tekintetében számon kérhető!
  • Sportbizottság: Az önkormányzat által finanszírozott sportbizottságba kizárólag az kaphasson pozíciót, aki bizonyítottan érti a szakterületet és gyakorlattal rendelkezik. Meg kell határozni az egyes jogköröket, a szakmai minimum feltételeket és biztosítani a pártatlanságot.
  • Hatékonyabb önkormányzati kiállás, lobby a létesítményeinkért, pl. Tankerület, Kormányzat, stb.irányába.
  • A Gyöngyösi Sportfólió Nonprofit Kft.- hez tartozik: Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand, a Mátrafüredi Ifjúsági Tábor, a Gyöngyösi Jégpálya, a Kömlei Károly Sporttelep, a Sport úti Sporttelep, a Műfüves Labdarúgópálya és a Vályi-Nagy Károly Sportcsarnok, a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola atlétika pályája és alvállalkozóként a Sport és Rendezvény- Bemelegítő csarnok. Időszerű feladat a Kft. működésének, feladatainak áttekintése, racionalizálása, munkafolyamatok optimalizálása, maximális költséghatékonyság elérése. Létszámleépítés nélküli fejlesztés!

TAO FORRÁSOK KIHASZNÁLÁSA

Közös céllá kell tenni, hogy minél több TAO forrást vonjunk be a sportegyesületek létesítmények működésébe.  „Szükséges felhívni a látvány-csapatsportágak közé tartozó gyöngyösi sportegyesületek vezetőinek figyelmét, hogy a TAO támogatás keretein belül pályázhatnak sportcélú ingatlan üzemeltetésére! Így az edzéseikre és mérkőzéseikre használt létesítmények költségeit TAO forrásból tudnák finanszírozni. Ez a külső forrás, megtakarítást jelente, az üzemeltetés költségek nem terhelnék a város költségvetést. ( Kézilabda- Dr. Fejes András Sportcsarnok, a labdarúgás- füves és műfüves pályák, a röplabda- Vályi-Nagy Károly Tornacsarnok, vízilabda. Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand is.”   Kovács Norbert a VAGY 8-as körzetének képviselőjelöltje és a VAGY sport munkacsoportjának tagja.

INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEK

  • Minden sportág számára nélkülözhetetlen a futás, de a tömegsport legnépszerűbb formája. Célunk egyrekortán pályakialakítása a Kömlei Károly sporttelepen.
  • Batthyány téri tornaterem, amennyiben a MMSZ Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola is nyitott egy városi együttműködésre. (Küzdősport-, tánc egyesületek, birkózók…)
  • Dr. Fejes András Sport- és rendezvénycsarnok valamint a Bemelegítő Csarnok szabad kapacitását kínálnánk fel, igen kedvezményes bérleti feltételekkel, önkormányzati támogatásként azon sportágak számára, akik TAO-val nem rendelkeznek. (+ testnevelésóra megtartására a helyi iskolák is igénybe vehetnék.)
  • A Kömlei Károly sporttelep tornaterme felújítása sem tűr halasztást.
  • Strandfejlesztés A kültéri 50 méteres medence befedése fontos mérföldkő lenne a strand életében. Megvalósulása után az 50 méteres medencét a sportolók használhatnák, míg a 33-as medencét visszakapná a lakosság. (Úszószövetség támogatásával)

„ Jelenleg a 33-as medence pályáin osztozik a lakosság és a sportolók, ami senkinek sem jó. A gyermekek oktatása, a versenyzők edzései és a lakossági használat annyira eltérő feltételeket kíván, hogy ezt egyetlen medencében, szakmailag megfelelő módon megoldani lehetetlenség! Támogatjuk a VAGY Egyesület javaslatát, hiszen az 50-es medence befedése régi álmunk! Egy ilyen kezdeményezést véleményem szerint az Úszószövetség is örömmel támogatna! Vaszkó Viktor….

MINDEN SPORTOLÓ SZÁMÁRA ELÉRHETŐ KEDVEZMÉNYES SZOLGÁLTATÁSOK

  • Terveink szerint a Sportbizottság rendelkeznek a Sport és Rendezvénycsarnok, illetve a Bemelegítő csarnok szabad kapacitásával (cc500 óra), melyet azon sportszervezeteknek biztosítanának támogatáskét, melyek nem rendelkeznek TAO támogatással.  
  • Egészség Centrum – a város igazolt sportolói számára 50% kedvezményt biztosítunk az EÜ centrum szolgáltatásaiból.
  • Sporttáborok támogatása. Az önkormányzat elkülönített büdzséből támogatná mindazon sportegyesületeket, akik a nyári szünetben sporttáborokat szerveznek.
  • a városi játszóterek, edzőparkok bevonása egy városi „köredzésbe”, amit sétálva, futva, vagy kerékpárral közlekedve lehet teljesíteni kortól és edzettségi szinttől függően.
  • Biztosítsuk a tömegsportot a kültéri létesítményekben! Ne kerítsük be és ne zárjunk ki senkit a sportolási lehetőségből!

ELTŰNT SPORTÁGAK FELÉLESZTÉSE

Igényfelmérést követően megvizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a Gyöngyösön egykor nagy népszerűségnek örvendő tradicionálissportágakat „újraélesszük”. (Az alábbi sportágakban a VAGY Sport- munkacsoportjának tagjai már előrehaladott egyeztetéseket folytattak…)

Birkózás / Judo / Boksz / Atlétika

VÁROSI SPORTRENDEZVÉNYEK TÁMOGATÁSA, FELÜLVIZSGÁLATA, KIBŐVÍTÉSE

Olyan látványos események szervezésén gondolkodunk, amelyek a helyben élők mellett, megszólítják a sportos turistákat is. Pl. Brutál futás, Spartan Race, patak futás, stb.

  • Tematikus napok szervezése az oktatási intézmények Egészséghét programján belül. 
    • + A szabadtéri sportpályák megnyitása a lakosság számára szabadidős sportolási lehetőségek bővítése céljából (pl. a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola)
    • Autómentes nap nagyobb szakmaisággal történő előkészítése