A gyöngyösi lakosokkal történő személyes beszélgetések során többen is felvetették, hogy a helyijáratokkal továbbra is vannak problémák. Nehezen átlátható, számos városrészen nem életszerű a menetrend, ezért nem is élnek a tömegközlekedés adta lehetőségekkel. Ráadásul az alkotók nem gondoltak a mozgáskorlátozottakra, a babakocsival közlekedőkre, sem pedig a gazdaságossági szempontokra. Több panasz érkezett a helyi buszmegállók állapotára is..
Jelenleg a helyi tömegközlekedés úgy néz ki, hogy van két helyijáratunk, valamint 9 olyan helyközi járat, ami érinti a helyijárati megállók egy részét is. Emiatt nagyon összetett a menetrend, lényegében 11 járatból kellene a gyöngyösieknek kitalálni, hogy mikor, melyik vonalon tudják megközelíteni például a piacot, a kórházat vagy a temetőt, és utána onnan hogyan jutnak haza.
A város több pontjából is tettünk próbaköröket és valóban igaz az, hogy vannak városrészek, ahonnan a hétvégi bevásárlás nem megoldható (későn indul és későn ér haza pl. a háziasszony), van olyan városrész, ahova egy Művelődési házas előadás vagy városi rendezvény után tömegközlekedéssel nem lehet hazajutni és sorolhatnánk…
Felvettük a kapcsolatot egy helyi céggel, akik leegyszerűsítenék a helyi hálózatot. Összesen 4 helyi autóbuszvonal lenne, amelyek a gyöngyösi megállóhelyek 99%-át lefedik, és maximum egy átszállással elérhetőek lennének a leglátogatottabb közintézmények, városi helyszínek.
Idősávban szélesebb lefedést biztosítana, és közvetlen kapcsolatot jelente a Mátrához is, valamint városi rendezvények idején ki lehet terjeszteni a programoknak megfelelően. Vagyis egy előadás, városi rendezvényt követően mindenki hazajuthatna, lakjon akár a Fő tértől legtávolabbi pontban!
A jelenlegi tömegközlekedés sajnos nem kedvez a mozgáskorlátozottaknak, nehezen mozgó embereknek, a babakocsival közlekedőknek. A gazdaságossági szempontokat is figyelembe véve, – utasszámlálást és igényfelmérést követően- meg kell vizsgálni a kisebb méretű, korszerű, alacsonypadlós buszok bevezetésének lehetőségét.
Egy felhasználó barát elektronikus jegyrendszer üzemeltetésével pedig könnyebbé, gyorsabbá és szintén költséghatékonyabbá lehetne tenni a szolgáltatás ezen részét.
Városszerte több olyan buszmegállót is találtunk, ami nem üti meg a 21. századi elvárásokat. Ezért felül kell vizsgálni a város összes buszmegállóját, javítani a rongálásokat és utas baráttá tenni azokat, ahol közlekedők jogos igényeire nem gondoltak. (pl. Jászsági-, Esze Tamás-, Baross Gábor-,Platán- és Karácsondi utcákban.)