Segítsen minket, hogy változást érhessünk el Gyöngyösön! Csatlakozzon hozzánk!

HA KÉT HÉT ALATT NEM IS, DE KÉT ÉV ALATT RENDET TESZÜNK GYÖNGYÖSÖN!

A bűnözés egyidős az emberiséggel. Sajnos mára már megtanultunk vele együtt élni. Ha megszüntetni nem is tudjuk, de a mértékét tudjuk befolyásolni igen! Illetve prioritásokat tudunk és kell is felállítanunk. FONTOS! A közbiztonság fenntartása az Alaptörvényből fakadóan a RENDŐRSÉG feladata. Ebben mások segítséget adhatnak, de a legnagyobb felelősség az államé! A közbiztonságnak végre nem a statisztikákról, hanem a lakosság biztonságérzetéről kell, hogy szóljon.

A megfelelő közbiztonság biztosítása az állam kötelezettsége és a rendőrség feladata. Ezt nem lehet kizárólag a helyhatóságok nyakába akasztani. Viszont a közbiztonság olyan téma, mely mindenkit érint és alapvetően befolyásolja az itt élők hangulatát, a helyiek életminőségét.

A demagóg lózungokon túllépve, első lépésként mindenki lással el a feladatát! Nem többet, de ami a feladata, azt maximálisan. Ha erre nem képes, akkor meg kell vizsgálni, hogy ennek mi az oka, arra megoldást tud-e adni az önkormányzat vagy rajta túlmutató problémákról van-e szó (pl.: rendőrség létszámhiánya, a rendőrök kiégése, fizetése, stb.)

VALÓS PROBLÉMÁKRA, HATÉKONY MEGOLDÁSOK!

Rendőrség:

  • 2-2 KMB-s (körzeti megbízott), aki az adott területen látja el szolgálati idejének túlnyomó részét. Státusz a Duránda és a Harmadosztály településrészek.
  • Városrendészeti kihelyezett Örsök felállítása a Petőfi utcán és Pumpapálya mellett. (Részletek lentebb *)
  • Az állam töltse fel a Gyöngyösi Rendőrkapitányság állományhiányát. Nem elfogadható a 30%-os létszámhiány!
  • A gyöngyösi rendőrök a közbiztonsági helyzet stabilizálódásáig mentesüljenek az elvezénylések alól!
  • A Rendőrség állítson fel speciális, profiltiszta, kábítószer-ellenes egységet a droghelyzet kezelésére.
  • Álljon fel 24/72-es helyszínelő-csoport Gyöngyösön! Hozzák haza a gyöngyösi rendőröket!
  • A megszüntetett rendőrségi fogda visszaállítása.
  • Amíg a fenti pontok nem teljesülnek nem elfogadható a kapitányság közbiztonsági beszámolója!

ÖNKORMÁNYZATI lehetőségek:

  • Lakhatási támogatás, szolgálati lakás biztosítása a rendfenntartók számára!
  • További közterületi kamerák telepítés és azok 24 órás figyelése. (A meglévő kamerák felülvizsgálata, szükség esetén javításuk.)
  • Fizetős túlszolgálat a rendőrök, közterület felügyelők számára!
  • Kamerarendszer bővítése az egész város területén, a jelenlegiek működésének felülvizsgálata.
  • A közvilágítás teljes, város szintű felülvizsgálata, bővítése/ modernizálása a komfortérzet növelése érdekében.

VÁROSRENDÉSZETI KIHELYEZETT ŐRS:

Az őrs egy olyan kezdeményezés lenne, amely célja, hogy növelje a lakók biztonságérzetét és javítsa a rendet a közbiztonság szempontjából kritikus városrészeken. A városrendészeti őrs egy kisebb, városrendészeti egység kitelepülése lenne, amelynek fő feladatai közé tartozna a terület folyamatos ellenőrzése és járőrözése, a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az esetleges bűncselekmények megelőzése és kezelése.

A fokozott járőrözés és jelenlét nagyba befolyásolja az ottani körzetek bűnözésének visszaszorítását, a szemeteléstől a droghelyzetig.

Fontos lenne, hogy az őrs tagjai a helyi közösséggel is aktívan együttműködjenek, és közvetlen kapcsolatban álljanak a lakókkal, hogy megértsék az ő igényeiket és aggodalmaikat. A lakosság kulcs szereplői, a változásnak!

A városrendészet és a rendőrség szoros együttműködése elengedhetetlen az eredményes munkához, hiszen a helyi rendészet bizonyos terhet vesz le rendőrség válláról, de a tényleges előállítást és szankcionálást csak a rendőrség munkatársai jogosultak erre.

Fontos lenne a kutyás jelenlét is ezeken a területeken.