Segítsen minket, hogy változást érhessünk el Gyöngyösön! Csatlakozzon hozzánk!

Reviczki Tamás

Tisztelt Választópolgár!

Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam a VAGY civil szervezet jelöltjét, Reviczki Tamást, aki a 9-es számú körzetben méretteti meg magát a 2024-es önkormányzati választásokon.

A VAGY civil szervezet képviselőjelöltjei olyan fiatal, lendületes, Gyöngyösért tenni akaró, hölgyek és urak, akik a szakmai tudásban, a befektetett munkában hisznek, és nyitott szemlélettel, 21. századi megoldásokkal szeretnék sikeres pályára állítani városunkat. Pártoktól függetlenül, de fontos ügyek mentén nyitottak vagyunk a párbeszédre, konstruktiv vitákra és együttműködésre mindenkivel, aki Gyöngyösért akar tenni!

Jó szívvel ajánlom önnek Tamást, akire körzeti munkáján túl, a városi sportkoncepció megalkotásában, gyermekvédelem-drogprevenció területén is számíthatok. Elkötelezett minden olyan témában, ami a gyermekeket, fiatalokat érinti,,, érti és beszéli a nyelvüket”.

Önökkel, önökért! Egy biztonságos, fejlődő, életteli városért!

Nagy Attila (Bumi)
A VAGY Elnöke,
polgármesterjelölt

Reviczki Tamás 9. választókörzet

Gyöngyösön születtem 1976-ban, és azóta is itt élek. Feleségemmel, Alexandrával három gyermeket nevelünk a 9-es körzet szívében. Felsőfokú tanulmányaim az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolához, a budapesti Testnevelési Egyetemhez, később újra Egerhez kötődtek, ahol testnevelő tanári diplomát és atlétika edzői oklevelet, erőnléti edzői, illetve közoktatási vezetői képesítést szereztem. 2009 óta a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskolában tanítok, ahol 10 éve munkaközösség vezető vagyok. Az elmúlt években számos országos bajnoki címet és dobogós eredményt szereztek tanítványaim atlétika, duatlon, aquatlon sportágakban.

Nyolc éve szervezem a város Diákolimpia versenyeit, és vezetem Gyöngyös város Alsófokú Diáksport Bizottságát. Számos megyei döntőt, országos elődöntőt és országos döntőt rendeztem és bonyolítottam már le. Mindig fontosnak tartottam a diáksportot, és elhivatottan tevékenykedem a mai napig ezen a területen.

Tavaly a Magyar Diáksport Szövetség, „Körzeti Testnevelője” díjban részesültem. Gyerekkorom óta kötődöm a sporthoz, számos sportágat kipróbáltam és műveltem. Legnagyobb sikereimet atlétikában értem el. Alapítója vagyok a Gyöngyösi Alligátorok Vízilabda Klubnak, ahol nyolc évet töltöttem versenyzéssel. Tagja voltam az 1997-es, kimagasló nemzetközi eredményt elérő Játék Határok Nélkül-csapatnak, melynek később felkészítője is lehettem.

A család, a munka és a közéleti tevékenységeim mellett, ha tehetem könnyűbúvárkodom, síelek vagy a zenei szenvedélyemnek hódolok. Sportolói és sportvezetői múltam kapcsán sokan ismernek, nagyon büszke vagyok a baráti kapcsolataimra is, amelyek egészen kisgyermekkorig és az egyetemi évekig nyúlnak vissza.

Nagycsaládosként is tisztán látom, napjainkban mennyi veszély leselkedik gyermekeinkre, ezért támogatok minden kezdeményezést, mellyel biztonságos közeget teremthetünk számukra. Legyen szó kultúráról, sportról, tehetséggondozásról, szórakozási lehetőségekről, közösségépítésről. Fontosnak tartom az egészségre nevelést és a drogprevenciós programok szervezését is, már gyerekkorban.

Körzetemben is lesz tennivaló bőven! A tisztán tartható, jó állapotú utak, járdák javíthatják a közérzetünket, biztonságos közlekedést és élhető környezetet nyújtanának. A közvilágítás és a kamerarendszer bővítése elengedhetetlen, és a 9-es körzet is megérdemli az igényes közösségi tereket, eseményeket.

Szűkebb otthonunk legyen élhető, biztonságos és rendezett kertvárosi rész, ahová jó hazajönni, ahol az összetartó közösségünknek jó együtt lenni, együtt élni.